Nyomtat   -   www.veml.hu

Székely Hadosztály története (könyvbemutató)
2011-11-10 16:25

Gottfried Barna (a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár levéltárosa), illetve Nagy Szabolcs (levéltárunk munkatársa) által közösen készített, a Székely Hadosztály története c. kötetet 2011. november 28-án mutatta be a korszak szakértője, Raffay Ernő történész.

Levéltárunk, mint a Hadosztály egykori parancsnoka, Kratochvil Károly irathagyatékának kezelője, évek óta támogatja a Székely Hadosztály történetére vonatkozó kutatásokat. Ennek kapcsán előbb 2008-ban, egy a témával foglalkozó két napos nemzetközi konferencia rendezője, illetve házigazdája volt intézményünk, majd a 2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárral, illetve a Nyíregyházi Jósa András Múzeummal együttműködve, a Székely Hadosztály emlékezete c. vándorkiállítást indítottuk útjára.

Részben a fenti rendezvények előkészítő munkálatai során elvégzett, részben önálló kutatások eredményeit tükrözi a Kovászna Megye Tanácsa, illetve a Veszptém Megyei Önkormányzat támogatásával, a baróti Tortoma kiadó, A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, és a Veszprém Megyei Levéltár közös kiadásában megjelenő kötet.





E-mail:: leveltar@veml.hu