TÓTH Dezső (Dáka, 1928 – )

Írta: leveltar
2009.07.13. 11:34
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
Facebook Tweeter iwiw RSS

A veszprémi Lovassy László Gimnázium elvégzése után az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett magyar-könyvtár szakos diplomát (1966), majd ugyanitt egyetemi doktori címet (1976). Előbb a Pápai Járási és Városi Könyvtárban volt módszertani osztályvezető, majd 1971-től az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban dolgozott. 1977-től volt osztályvezető az Országos Oktatástechnológiai Központ veszprémi székhelyén, ahol megszervezte az első hazai médiatárat. 1989-től nyugdíjba vonulásáig a Vetési Albert Gimnázium könyvtárosaként dolgozott.

Alapító elnöke a dákai Szülőföld Baráti Körnek (1989), alapító tagja a Veszprém Megyei Neveléstörténeti Társaságnak (1990), és 1991-től a Veszprémi Megyei Honismereti Egyesület alelnöke, titkára, elnöke.

Az egyik legaktívabb helytörténet kutató megyénkben, elsősorban Dáka község történetéből publikál kiadványokat. A Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok több kötetének szerkesztője, ahol 1972 és 1998 között tette közzé az általa felgyűjtött kéziratos dolgozatok Veszprém megyei vonatkozású bibliográfiáját.

 

Forrás: Veszprém Megyei Kortárs Életrajzi Lexikon

(http://web.ekmk.hu/lexikon/kortars.php)