Helytörténeti előadássorozat – áprilisi előadások

Írta: leveltar
2015.04.15. 16:04
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
Facebook Tweeter iwiw RSS

7. előadás – 2015. április 14. (kedd) 18 óra
Jákói Betty helytörténeti kutató, túravezető: Bolygóvárostól a lakótelepig

8. előadás – 2015. április 28. (kedd) 18 óra
A “Haszkovó” - A legnagyobb veszprémi lakótelep építéstörténete című kiállítás megnyitója és előadás
A kiállítást megnyitja Dr. Hermann István, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának igazgatója
Előadó: Nagy Szabolcs főlevéltáros (MNL VeML)

Helyszín: VMK előcsarnok (8200 Veszprém, Dózsa György út 2.)
A részvétel díjtalan!  


7. előadás – 2015. április 14. (kedd) 18 óra
Jákói Betty helytörténeti kutató, túravezető: Bolygóvárostól a lakótelepig

„ Legyen ez az alapkő valóban alapja, bölcsője a fölé épülő városrésznek, az új Veszprémnek, amely egészséges, korszerű otthont ad majd 10 ezer családnak” (az urnába helyezett okmány szövege)

Veszprém város legnagyobb lakótelepének építési gondolata az 1960-as évek közepéig vezethető vissza. Azok a veszprémi polgárok, akik átélői voltak a 60-as évek közepén kezdődő belvárosi átalakításnak, a régi Cserhát városrész eltűnésének, ezzel egyidejűleg szemtanúi is lehettek a modern koncepciós lakótömbösítés folyamatának. Ez az időszak az ország társadalmának szocialista átalakítási korszaka, amikor a települések spontán fejlődése fokozatosan átadta a helyét a tervszerű településfejlesztésnek, az egyes fejlesztési igények komplex többoldalú kapcsolatrendszerének a feltárására. Helytörténeti szemmel összefoglalva idézzük fel mindazokat a változásokat, amiket csaknem fél évszázaddal ezelőtt a hétköznapi veszprémi polgár átélt, ami életük részéhez, mindennapjaikhoz tartozott az átalakulás évtizedeiben, az 1960-as évek végétől az 1980-as évekig bezárólag.

A mai Jutasi út történetét felidéző dokumentumok, az egykori Vasúti út, majd Szent Imre herceg útja, a Felszabadulás út lakóit megszólaltatva villannak fel azok a pillanatképek, amik generációk szeme előtt kezdett - az egykori üresen álló, gazdasági terület, kertészet helyén - gomba módra felépülni a mai lakótelep első, országos panelprogramban készülő, majd a VÁÉV által kivitelezett I. lakótömbje. Az előadásban megjelenő képek többségét maguk a veszprémi polgárok adományozták, illetve az egykori újságok hasábjain keresztül váltak közkinccsé az utókor, a mai helytörténeti kutatók, a város modern kori története iránt érdeklődők számára is.

8. előadás – 2015. április 28. (kedd) 18 óra
A “Haszkovó” - A legnagyobb veszprémi lakótelep építéstörténete című kiállítás megnyitója és előadás
A kiállítást megnyitja Dr. Hermann István, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának igazgatója
Előadó: Nagy Szabolcs főlevéltáros (MNL VeML)

A szocializmusban szükségesnek látszott a meghaladottnak gondolt polgári életterek helyett új településtípusok kialakítása: a szocialista városoké. Ezek egy részét (Sztálinváros, Tatabánya, Ajka) a "semmiből" húzták fel, gyakorlatilag szűz területekre építve az ideológialiag megfelelőnek gondolt szerkezetű új településeket. Fontos volt, hogy az otthonokra csak mint a családok pihenőidejének színterére tekintettek, a szocialista embernek teljes közösségi életét a magán szféráján kívül kellett (volna) élnie. Így sem nappalira, sem udvarra (sőt akár használható konyhára) nem volt szüksége. Ahol már meglévő várost "szocializáltak" ott általában a városmagon kívül húztak fel a meglévő településre súlyosan nehezedő, az eredeti társadalmi viszonyokat, építési képet felborító új településrészt, a lakótelepet. Előadásunkban a Jutasi-úti lakótelep, közkeletű nevén a "Haszkovó" történetének bemutatásán keresztül szeretnénk érzékeltetni ezt - az évtizedről évtizedre is változó - folyamatot, a lakótelep építési hullámot.

A kiállítás május 26-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében és a rendezvények ideje alatt.

Helyszín: VMK előcsarnok (8200 Veszprém, Dózsa György út 2.)

Részletek a szórólapokon, a www.veszpremvmk.hu-n és a www.facebook.com/vmkveszprem oldalon olvashatók.

A programok szervezője a Városi Művelődési Központ.

A részvétel díjtalan!

A program a KDOP-3.1.1/D2-13-k2-2013-0002 „Szociális városrehabilitáció Veszprémben” elnevezésű, az Európai Unió támogatásával megvalósuló pályázat részét képezi.  


Kapcsolódó dokumentumok:

7. előadáson készült fotók:

8. előadáson készült fotók: