„Veszprém háborús veszteségei - négy tételben” IV. tétel

Írta: leveltar
2013.01.16. 16:00
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
Facebook Tweeter iwiw RSS

Ádámok és Évák Ünnepe - Emberek az embertelenségben
címmel a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézi meg 150 középiskolás 2013. január 20-án (vasárnap) délután öt órakkor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Kéri Kitty színművész állítja színpadra.  


Az Ádámok és Évák Ünnepe című szolnoki kezdeményezéshez csatlakozva az elmúlt évekhez hasonlóan a Veszprémi Petőfi Színház ismét átadja a színpadot a város és a megye középiskolásainak, hogy egy nagyszabású előadás keretében bemutatkozhassanak a közönségnek. Ezúttal nyolc Veszprém megyei iskola tanulói lépnek színpadra. A kiemelkedő sikerű programban idén a diákság helyi naplók, visszaemlékezések, dokumentumok alapján a város és a megye mozgalmas és sok esetben tragikus időszakát szeretné egy színházi előadás keretében eljátszani, feleleveníteni. Idén szokatlanul nehéz feladattal szembesültek a diákok, hiszen a témák nagyon komoly tartalommal bírtak, s nem kész szövegkönyvekkel dolgoztak a csoportok. Amelyik iskola kérte, annak Asztalos István magyartanár segített a történetek dramatizálásában.

A Veszprémi Petőfi Színház, az MNL Veszprém Megyei Levéltára és a Hét Domb Egyesület rendezvényének egyik fontos célja, hogy a résztvevők, előadók és a nézők megismerjék a megyeszékhely és környékének történelmét, fontosabb eseményeit, közelebb kerüljenek egy korszak megértéséhez, találkozhassanak olyan eseményekkel, emberi történetekkel, amelyek hozzájárulnak a múlt megértéséhez, őrzik a helyi emlékeket, elősegítik a környezet, a közösség, a város, a megye értékeinek megóvását, a lokálpatriotizmus kialakulását a fiatalságban.

A Petőfi Színház idén is helyet ad a diákságnak, színészeik (Kéri Kitty, Halas Adelaida, Módri Györgyi, Palásthy Bea, Csarnóy Zsuzsanna, Szeles József) pedig szakmai segítséget nyújtanak az iskolák csoportjainak, hogy a színház szép és titokzatos világában ismét emlékezetes előadás szülessen Veszprémben

Iskolák és jelenetek:

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény (Veszprém)
- Az örökség ("málenkij" robot 1945-től 1947-ig)

SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (Veszprém)
- Drága virág (Bódi Magdi élete, 1935-1945)

Közgazdasági Szakközépiskola (Veszprém)
- Levelet hoz a tábori posta (a Rácz család visszaemlékezései alapján,1942-1943)

Medgyaszay István SZGKI (Veszprém)
- Mi a Helyes? (pillanatképek az iskolák háború utáni helyzetéről Helyes László piarista tanár sorsán keresztül.1948)

LIA Alapítványi Iskola (Veszprém)
- 1956-os történetek

Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola (Várpalota)
- Itt élned... (1957)

Magyar - Angol Kéttannyelvű Gimnázium (Balatonalmádi)
- Málenkij robot

Lóczy Lajos Gimnázium (Balatonfüred)
- A Grábler-tó halai (a várpalotai romák Grábler-tavi tömeggyilkosságának története, 1944–45)