2013. február 05. 08:00

A Magyar Levéltárosok Egyesülete első alkalommal hirdette meg Az Év Levéltári Kiadványa Díjat, amelyet négy kategóriában osztott ki.

Az MNL Veszprém Megyei Levéltára a monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában II. díjat nyert az Esterházy család cseszneki ága című kiadványáért. A döntés indoklása a következő: „A magas színvonalon illusztrált, kitűnően szerkesztett és tipográfiailag példamutatóan összeállított tanulmánykötet magyar, szlovák és osztrák kutatók közreműködésével mutatja be az Esterházy család cseszneki uradalmát.”

Az ünnepélyes átadására és a díjazottak bemutatására 2013. január 30-án került sor az ELTE Egyetemi Könyvtár Dísztermében.  

Az Esterházy család történetének eddig ismeretlen részleteit ismerheti meg az olvasó a most megjelent kötet tanulmányaiból. Az MNL Veszprém Megyei Levéltárának kiadásában megjelent, 140 fényképet tartalmazó reprezentatív kiadványt 2013. február 6-án (szerdán) Székesfehérváron, a Szent István Múzeum Dísztermében 16:30 órai kezdéssel, 2013. február 7-én (csütörtökön) 16:00 órakor Veszprémben a Veszprém Megyei Levéltár Dísztermében mutatjuk be az érdeklődőknek. A kiadványt a könyvbemutatón résztvevők kedvezményesen, 4000 forint helyett 2500 forintos áron vásárolhatják meg. 

Ádámok és Évák Ünnepe - Emberek az embertelenségben
címmel a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézi meg 150 középiskolás 2013. január 20-án (vasárnap) délután öt órakkor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Kéri Kitty színművész állítja színpadra.  

2013. január 11. 10:30

Válogatás a Veszprémi Kaleidoszkóp fotóiból

2011 tavaszán hirdette meg a Hét Domb Egyesület és a Veszprém Megyei Levéltár a városi, magántulajdonban lévő régi fotográfiák gyűjtését, azért, hogy a képeket digitalizálva teljesebb arcot adjunk a város 19–20. századi történetének. Az eddig összegyűjtött (közel 4000) családi képekből válogattuk ki a tárlat anyagát, felidézve a korabeli Erzsébet-liget, Püspökkert és a régi veszprémi telek hangulatát. Szeretettel hívjuk és várjuk a kiállítás megnyitójára 2013. január 17-én csütörtökön 17 órára a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskolába. A tárlatot megnyitja Kovács Győző Gyula meteorológus  

Veszprémi nőtüntetés, 1956. december 6.
A forradalmat eltipró november 4-i szovjet megszállás első hónapfordulóján, 1956. december 4-én megtartott budapesti asszonytüntetés példáját követve, hasonló felvonulásokra került sor az ország más városaiban, így Veszprémben is. A több száz bátor veszprémi asszony és leány némán és fegyelmezetten vonult át a városon. A nők kifejezett kérésére férfiak nem álltak be a felvonulók közé, ők az út széléről vigyázták nőtársaikat.

2013. január 10-én 10:00 órától a Csermák Antal Zeneiskola földszinti nagytermében idézzük fel a korabeli résztvevők segítségével a kor atmoszféráját és a bátor veszprémi nők megmozdulásának részleteit. 

2016. április 28. 15:12


 
A Hagyatékok feldolgozásának interdiszciplináris tanulságai

 

című országos konferenciánkra a regisztráció:

 

www.veml.hu/inc/reg


 

 

Oldalak: << előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 [10]